Borsi Falunap

2016. június 30-án szombaton Bátori Géza polgármester úr személyes meghívására részt vehettünk újdonsült testvérvárosunk Bors község falunapján. Bors Romániában, a határtól néhány kilométerre található, az Európai Uniós pályázatoknak köszönhetően dinamikusan fejlődő község. A falunap számunkra az ismerkedésről szólt, hiszen a június 24-25-én Füzesgyarmaton megrendezésre kerülő testvérvárosi kapcsolatokat erősítő konferencia után mi látogathattunk a községbe, hogy megismerhessünk a község vezetőségét, az ott élő embereket és ezáltal a jövőbeni együttműködési lehetőségekről egyeztessünk. A meghívásra velünk tartott Tőkésné Gali Mónika Tourinform irodavezető asszony is, aki a város vezetőivel a településeink közötti turisztikai lehetőségekről folytatott megbeszélést. Mindezeken túl egy igazán jó hangulatú falunapon találtuk magunkat, ahol helyi ételeket kóstolhattunk, illetve a város kulturális életéből is megismerhettünk egy nagy szeletet. Köszönjük Polgármester úr a meghívást, bízunk abban, hogy a jövőben még több programban és településeink fejlődését elősegítő közös projektben vehetünk részt!

 

                                                                                  Kovácsné Czeglédi Mária Tünde

                                                                                              tanácsnok

Képek