A Helytörténeti Egyesület hírei

A Csánki Dezső Helytörténeti Egyesület is pályázatot nyújtott be az Önkormányzat illetékes Bizottságához. A vonatkozó szabály szerint 4 pályázatot nyújtottunk be, melyek közül a Bizottság három pályázatot támogatott, a támogatási szerződést már alá is írtuk. Egy pályázatunkat, egy a helyi lakosságot érdeklő kiadvány megjelentetésére kértük, melyet a Bizottság fedezet hiány miatt a Képviselő Testület elé terjesztett fel elbírálásra. Döntés még nem történt.

A „Délutáni tea meglepetésvendéggel” rendezvény újszerű, melynek során olyan köztiszteletben álló helyi lakost hívunk meg beszélgetésre, akik koruk alapján nagyon sok érdekes információt tudnak nyújtani településünk múltjával kapcsolatosan. A tea mellett hagyományos ételek elkészítését is tervbe vettük a rendezvény keretein belül, hisz sok étel a feledés homályába kerülhet, ha nem foglalkozunk vele, illetve még élnek olyanok, akik el is tudják hagyományos módon készíteni. Három ilyen rendezvényt ütemeztünk be. Mivel főképpen szabadtéri rendezvénynek minősül, ezért az időjárás miatt már az első alkalommal el kellett halasztanunk április 27-ről május 3-ra. A másodikra 2017. augusztus 28-án, a harmadikra pedig szeptember 28-án kerül sor. Lehetőségeink szerint időben tájékoztatást adunk az esetleges változásról.

2017. június 30. - július 1-én a Füzesgyarmati Városi Napok keretében „A Reformáció 500. évfordulójára” képkiállítással készülünk a helyszínen rendelkezésünkre bocsájtott kiállító térben.

A hagyományos népi ünnepek, rendezvények felelevenítése érdekében, évzáró rendezvényként „Márton napi jeles nap” címmel az óvodásoktól a legidősebb lakosok részére egy élményt nyújtó rendezvényt terveztünk. Amennyiben ez sikeres lesz, rendszeresíteni fogjuk, azaz minden évben beütemezzük. A rendezvényt november 10-re terveztük be - november 11-e helyett -, az óvodások, iskolások szervezett formában történő megjelenése érdekében.


Ibrányi János elnök     

Képek