Beszámoló

A Füzesgyarmati "Életet az Éveknek" Nyugdíjas Klub 2017. október 21-én, szombaton ünnepelte megalakulásának 25 éves évfordulóját szalagkötéssel egybekötve. Gondoljunk csak bele, milyen hosszú idő ez, ha most 25 év eseményeiről emlékezünk. Nem akarom hosszan taglalni, de elkerülhetetlen megemlíteni, hogy két társadalmi forma alatt működő községi nyugdíjas klub tevékenységét összegzem.

A Füzesgyarmati Községi Nyugdíjas Klub 1963. november 28-án alakult. A főleg mezőgazdasági jellegű tevékenységet folytató idős embereknek újszerű, változatos programot tudtak biztosítani. Már az 1964. márciusi tanács VB. jegyzőkönyv tanulsága szerint "igen üdvösnek tartjuk az idősekkel való foglalkozást, főleg amit a nyugdíjas klub folytat". A klub foglalkozásait hetenként két alkalommal jelölték meg. Kéthetenként filmvetítés, s a kötött programok után lehetett dominózni, malmozni, sakkozni, tévét nézni és rádiót hallgatni, újságot olvasni és varrni is. A Községi Nyugdíjas Klub 1991. november 1-én vette fel az "Életet az Éveknek" nevet és az óta ezen a néven működik. Ahogy telnek a napok s évek, úgy tűnik, mintha ma lett volna 1991. november. És ma a megalakulásunk 25 éves évfordulójának megünneplésére gyűltünk össze. Megemlékeztünk az elhunyt klubvezetőkről, alapító klubtagokról, méltán lehetünk büszkék rájuk, hogy számunkra lerakták a klub alapköveit. Engedjétek meg, hogy az eltelt 25 évi munkánkról beszámoljak. A klubunk tagja a Nyugdíjas Klubok és Idősek "Életet az Éveknek" Országos Szövetségének, valamint az Észak-Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének is.  Számos klubbal ápolunk jó baráti kapcsolatot: Bucsa, Szeghalom, Körösladány, Okány, Vésztő, Ecsegfalva, Körösújfalu, Dévaványa, Bélmegyer, Füzesgyarmati Nők Egyesülete. A  határokon átnyúló baráti nyugdíjas klubok közötti kapcsolataink: a  szlovákiai Szádalmás Nyugdíjas Klubja, az Erdélyi Nagyzerind  Nyugdíjas Klubja és a PRO-Zerind Egyesület. Ezen felül számos változatos programunk van: Nőnap, Anyák Napi - és Idősek Világnapi rendezvény, Nyugdíjas fórum, közös névnapok. Minden évben kirándulásokat szervezünk, így jártunk: Szécsény, Hollókő, Fűrjesi - vadaspark, Bajmóc, Fülek, Szentantal, Királyhágó, Nyergestető, Körispatak, Brassó településeken stb. A klubunk tagjai aktív résztvevői a városunk programjainak, ünnepségeinek. Sokat jelent a városnak az idősek összetartó ereje, évtizedes tapasztalata, a példaértékű bölcsessége, tevékenységük a kultúrában. Szeretném megköszönni Füzesgyarmat Város Polgármesterének, Bere Károly Polgármester Úrnak, valamint a  Szociális és Humánügyek Bizottságnak mindenkori anyagi támogatását a nyugdíjas klubunk részére.


Lakatos Sándor 

Klubvezető

Képek