Izgalmas kaland: vadludak nyomában jártunk a Begécsi-halastavakon

A rendezvényre Biharugráról, Békéscsabáról, Gyuláról, Mezőberényből, Mezőgyánból, Orosházáról és Sarkadkeresztúrról is érkeztek résztvevők. A délelőtt folyamán először egy szakvezetéses túrára indultak a Begécsi-halastavakra, ahol most, az őszi vonulás időszakában ezrével állomásoznak a vadludak.
A túra első részét a begécsi bekötőúton gépkocsival tették meg, majd a tavakhoz érve egy háromórás gyalogtúrára indultak. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzájuk, szép napsütéses időben barangolhattak. Már megérkezésük pillanatában több ezer vadlúd (elsősorban nagy lilik) pihent a tavakon, később pedig folyamatosan érkeztek a kisebb-nagyobb csapatok, így folyamatosan akadt látnivaló.
A lecsapolt tavakon igen nagy számban táplálkoztak bíbicek. Népes volt a nagy pólingok tábora, s egészen közelről figyelhették, amint hosszú, lefelé görbülő csőrükkel táplálék után kutattak az iszapban. Népies nevükhöz (szélkiáltó) hűen, hangjukat is többször hallatták. A vadréce csapatok között három bütykös ásóludat sikerült megfigyelniük. Többször felbukkantak táplálékot kereső rétisasok, s láthattak a nádasok fölött vadászó barna rétihéját is.
A szokatlanul meleg időjárásnak köszönhetően még nyíló mezei virágokat is lencsevégre kaphattunk. A Bihari Madárvártára visszatérve megkóstolhattuk a ludas káposztát, akinek pedig kedve volt, az bekapcsolódhatott a különböző kézműves foglalkozásokba.
A fotót Tóth Imre készítette.